Ezen a honlapon felnőttképzésben megvalósuló építő és anyagmozgató gépkezelő tanfolyamok találhatók


A kínált tanfolyamok lehetnek az OKJ-ban (Országos Képzési Jegyzékben) található szakmai képzések, melyek végén a résztvevők államilag elismert, szakmát adó OKJ-s bizonyítványt szerezhetnek, például: földmunka-, rakodó és szállítógépkezelő, emelőgépkezelő, targoncavezető  stb.

Természetesen vannak olyan képzések is, amelyek nem adnak OKJ-s végzettséget, például azért mert törvény rendelkezik ugyan felettük, de csak kötelező továbbképzések, mint a tűzvédelmi szakvizsgák, vagy lehetnek egyéb hobbi tanfolyamok is, amelyek tudást adnak és legtöbbször a tanfolyam végén a résztvevők a tudásukat igazolandó, egy tanúsítványt vagy oklevelet kapnak.

Az OKJ-s tanfolyamok onnan ismerhetők fel, hogy azoknál a felnőtt képzők feltűntetik az adott képzéshez kapott engedélyszámot. Ezeket a tanfolyamokat a mai szabályozás szerint a képzők ugyanis csak szakértő által elfogadott és az engedélyezési folyamaton végigment programok birtokában végezhetik.

Minden tanfolyamnál meghatározásra kerülnek a beiratkozáshoz elengedhetetlen feltételek. Ezekben meghatározzák, hogy milyen meglévő iskolai végzettséggel vehetnek részt az adott tanfolyamon (pl. alapfokú iskolai végzettség, vagy akár érettségi). Sok esetben a tanfolyamhoz tartozó szakmai és vizsgakövetelmény egészségügyi alkalmasságot is feltételül szab a képzésben való részvételhez, sőt bizonyos esetekben az iskolai végzettség mellett szakmai előképzettséget is meghatároz. Ezekről a feltételekről valamint a díjakról, a képzések időtartamáról, hosszáról az adott tanfolyami tájékoztatón informálódhat.

Érdemes azt is tudni, hogy a 2005. július 1. után megszerzett OKJ-s bizonyítványok birtokában a külföldi munkavállalást is segítő Europass bizonyítvány-kiegészítő is igényelhető. A képzők erről és a tanfolyamok további részleteiről is szívesen adnak további tájékoztatást. 



OKJ-s targoncavezető, emelőgép kezelő, földmunka-, rakodó és szállítógépkezelő és további OKJ-s építő és anyagmozgatógép kezelő tanfolyamok Budapesten és országosan; Hétvégi oktatás; Havi részletfizetés; A külföldi munkavállalást segítő Europass bizonyítvány...







Pirotechnikus (raktárkezelő) tanfolyam - képzés Flash tanfolyam - képzés Tűzvédelmi előadó tanfolyam - képzés
Pirotechnikus (raktárkezelő) tanfolyam célja:   A részszakképesítés munkaterületének rövid le&iacu Bevezetés Az animáció alapfogalmai (TimeLine, KeyFrame, Frame, Frame Rate) A vektorgrafikai alapelvei Flash formátumok áttekintése A program A kor kihívásainak maximálisan megfelelő tananyag és képzési forma lehetővé teszi azok részére is a maximális tudás